Szintén a korábbi hírlevelekben kifejtettük azon véleményünket, hogy a tapasztalatok szerint Magyarországon a nyugati tuják a kórokozók és kártevőkkel szemben esendőbbek és nagyobb ápolásigényűek, mint a keleti testvéreik. Természetesen mindenkinek szíve joga, hogy olyan élőlényekkel vegye magát körül, ami tetszik. (De azért szóltunk, hogy egy Dobermann és egy Angol Buldog között nem csak kinézetben, de mozgásigényben is van különbség. Ennek analógiájára tervezhető a növényekkel való bánás és annak eredménye is). Szép és díszlő akkor lesz, ha egészséges, egészséges pedig akkor, ha megkap mindent, vizet, tápanyagot, az eredeti származási területhez hasonló életkörülményeket és rendszeres betegség és kártevő megelőző ápolást.
Mikor ültessünk tuját?
A tujákat helyszínre szállítás után lehető leghamarabb ültessük el! Ha erre nincs mód, tegyük árnyékba és öntözzük meg a földlabdáját, így még egy pár napig tárolhatjuk.
Amennyiben alakzatot szeretnénk, tervezzük meg, még vásárlás előtt, milyen távolságra telepítjük a töveket egymástól (ekkor vegyük figyelembe a növények egyedi karakterisztikáját) és más tereptárgyaktól. A területet és a szükséges szerszámokat, eszközöket készítsük elő, az ültetéshez szükséges tápanyagot, talajfertőtlenítőt, ne feledjük, illetve szükség lesz még egy locsolócsőre az iszapoláshoz, vagy szerencsétlenebb esetben vödrözni kell.
-100 l vízbe 1,5 dl Yeald Plus (vagy Route 1dl + Wuxal Microplant 0,5 dl)
-50 dkg Trifender (vagy 70-80 dkg Bora, ha rovar vagy pajor ellen védekezünk)
-40-50 dkg medium Stocosorb. (hidegben több, melegben kevesebb. Stocosorb elérhetősége:http://www.stockosorb.hu )Ez a keverési sorrend is!
10-20 perc szünet után lehet a növényeket mártogatni, a felesleget a gyökérről lerázni, mert ragacsos!
Milyen legyen az ültetőgödör?
Az ültetés a megfelelő méretű ültető gödör kialakításával kezdődik. Emeljük ki a földlabda méretének 2-3-szorosát általában ez 60x60x60 – 80x80x80 cm alapterületű. A gödör ne legyen szűk, a túl kicsi gödörnél nem tudunk tápanyagot elhelyezni, amiből célszerű bőven ellátni, mert az első idők karakteres növekedését ez biztosítaná, és ha kicsi, a gyökérzet sem tud megfelelően fejlődni. A gödör aljára kerüljön vissza a laza földből egy kevés! Ha jelentős mennyiségű növényt ültetünk érdemes előzetes talajvizsgálatot végezni (kérni). Amennyiben a talajszerkezet nem megfelelő, ne hagyjuk a növényt magára,(egyébként is stresszhelyzetbe került) használjunk lazító- és szerkezetjavító technológiákat.
Tápanyag feltöltés
A toplistát még mindig a jó öreg érett szerves trágya vezeti, alkalmazását már szinte indokolni sem kell, de azt kiemelném, hogy véletlenül sem érintkezhet a gyökerekkel, mert megégetheti. Alkalmazhatunk komposztot , effektív mikroorganizmusokat, bioplazmát, bioflórát , „ízlés” szerint, lényeg, hogy jelentős tápanyagtartalékkal indítsuk az „életbe”a növényt. Használhatunk talajfertőtlenítő port vagy gombaflórát, a már említett Bora-t.
Beültetés
A gyökérzet felső része határozza meg a talajszintet. A talaj tömörítése mellet se „merüljön alá” a tuja., de dombon se álljon! Föld, tömörítés, kevés víz, föld, tömörítés, kevés víz, így válik légmentessé. A porhanyós, laza föld bemosódik a gyökerek közé. Hagyjuk kicsit ülepedni, tegyünk még egy kis földet rá! A végén jól öntözzük be, és az azt követő időben is rendszeresen gondoskodjunk a vízhez juttatásról. Őszi ültetéskor, ha lehet a fagyok beálltáig öntözzük. Idősebb növények átültetése mindig ősszel történjen a növekedés leálltával. Igyekezzünk minél nagyobb földlabdával kivenni a növényt! Áthelyezés után alaposan iszapoljuk be!
Ha segítségre van szükséged az ültetéshez, hívd a Tujadoktort!
Nagy Csongor
Dél Buda Tuja Doktora
